A büdös lábú király balladája

Nyakó Attila
A büdös lábú király balladája

Egyszer volt, hol nem volt, rég letűnt világba`
Élt egyszer egy király, kinek büdös volt a lába.
De nem ám csöppnyit büdi, hogy stílszerű legyek:
Ahová betette, hullottak a legyek.

Elsárgult a fikusz, borzasztó volt látni,
Hogy küzd életéért a bezárt muskátli.
A reggel felvett zokni lerohadt estére,
Kerülte családja, szülei, testvére.

A sok udvaroncnak, ki körötte forgott,
A penetráns bűztől taknya-nyála csorgott.
Nemigen szerettek a közelébe menni,
Nagy kegy volt akkortájt kegyvesztettnek lenni.

A csatamezőn többször, bár nem tehetett róla,
Szegény hátaslova kiájult alóla.
Győzelmi esélyek szálltak el a szélben,
Egy királyság sorsa volt két lába kezében.

Égett is emiatt szegény király képe,
Büdöslábú Lipót – így hívta a népe…
Mindent kipróbált már, röstellte is nagyon,
Dőlt a kuruzslókhoz a kincstári vagyon.

Orvosok, felcserek, kik gyógyítani jártak,
Gyógyírt nem találtak: jöttek, láttak, hánytak…
A konzílium döntött, fölösleges várni,
E förtelmes patákat bizony le kell vágni!

Végszóra futott be professzor Scholl Pista,
Híres német-magyar lábspecialista:
– Félre a késekkel, a fűrészt se lássam,
Itt van a csodaszer, amit feltaláltam!

Kéretik egy dézsa, forró vízzel tele,
A két lesajnált tappancs áztattasson bele!
Felséged meg fogja e kis fehér téglát,
Dörzsölje a talpát, hiszem, hogy csodát lát!

S pár perc elteltével szóltak a fanfárok,
Illatfelhőt gőzölt körben a várárok!
Új aranykor éledt a piszkosfehér habban,
Áldassék a neved, dicső Baba szappan!

Share Button

Vélemény, hozzászólás?